Ez a Hont-Orbán interjú pontosan olyan, mint az ország. Kínos

Nincs kedvem írni arról, hogy Hont András interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel

Kormányzó urunk elindult Marco Polo nyomában.
„»Leoltjuk hamarosan az egészségügyi dolgozókat, aztán végzünk a szociális otthonokban lakókkal, a harmadik kategória a hatvan év feletti, krónikus betegségben szenvedő honfitársainknak a csoportja. Ennyi kínai vakcinánk tulajdonképpen lenne is.« Az idézet szó szerinti, bár kissé tömörített, forrását megjelölnünk pedig nyilván fölösleges. Aki nem jön rá magától, az meg se érdemli azt a temérdek aggodalmat, gondoskodást, törődést, amit a legfőbb személy tanúsít iránta, sőt a kínai vakcinát se érdemli meg, ám evvel együtt megkaphatja. Kormányzatunknak nagy szíve van. A bökdösés, ha minden igaz, a szavazóhelyiségekben lesz abszolválva, nyilván nem véletlenül.
Jövőre veled ugyanitt, ezt kell memorizálnia az élemedett korú honpolgárnak, ide kell egy év múlva eljönnie, erre a helyre, ahol a nyomorúságos életét megmentették, és azért kell visszalátogatnia, hogy arra a személyre szavazzon, akinek az oltóanyagot köszönheti. Nota bene kormányzó urunkra, aki elindult Marco Polo nyomában, áthatolt a Pamír fennsíkjain és a Takla-Makán sivatagon, szembeszállt ezer veszéllyel, de elhozta nekünk a Mennyei Birodalom csodaszerét, melynek birtokában esélyünk leend az ugyanonnan származó kórságot leküzdeni. Vagy ha mégse, a szociális otthonok lakóival és a hatvan fölöttiekkel akkor is rövid úton végezni tudunk.”